Steve Peacock, Sounds magazin, 1972, Február 12.

1972-ben a King Crimson a siker csúcsán állt, mégis a feloszlás szélére sodródott. Robert Fripp egy őszinte interjúban arról beszélt, hogy a zenekaron belüli alkotói különbségek olyan mélyre jutottak, hogy komolyan felmerült: az amerikai turné után talán örökre megszűnik a King Crimson. Fripp számára ugyanis a név nem pusztán egy zenekart jelentett, hanem egy sajátos művészi szemléletet – és ha ez elveszik, a névnek sincs többé jelentősége.

Az alábbi, Steve Peacocknak adott interjú ritka bepillantást enged Fripp gondolkodásába: szó esik a zenekari demokrácia határairól, a kreatív feszültségekről, a kiégésről, valamint arról is, milyen jövőt képzelt el magának, ha valóban lezárul a King Crimson története. Ma, több mint fél évszázad távlatából visszatekintve különösen izgalmas olvasni ezeket a gondolatokat, hiszen mi már tudjuk, hogy a zenekar története még korántsem ért véget – de akkor ezt senki sem sejthette. ~ Topsy

Hat hét múlva könnyen lehet, hogy a King Crimson már nem fog létezni. A zenekar szombaton indult egy hathetes amerikai turnéra, és ezalatt kell eldönteniük, hogy továbbra is együtt akarnak-e dolgozni, vagy inkább feloszlanak, ezzel végleg lezárva a King Crimson történetét. Robert Fripp szerint, ha ez a felállás nem tud tovább működni, nem fog új zenekart alapítani ugyanazon a néven.
„Amerika katalizátorként működik minden olyan feszültségre, súrlódásra vagy éppen pozitívumra, ami egy zenekaron belül létezik. A turné során kiderül majd, hogy a köztünk lévő nézetkülönbségek túlságosan mélyek-e ahhoz, hogy rendezni lehessen őket.”
Az előző amerikai turné vezetett végül ahhoz a helyzethez, amely Peter Sinfield távozásával végződött, és most ismét Amerika lesz a próbatétel színtere.
„Miután Peter kilépett” – mondta Fripp –, „úgy gondoltam, hogy a zenekar fejlődése szempontjából elengedhetetlen, hogy a másik három tag személyisége egyre inkább tükröződjön a zenénkben. Sokan azt mondják, hogy egy zenekarnak szüksége van vezetőre, de a King Crimson az elmúlt év során egyre inkább egy olyan együttműködéssé vált, ahol mindenki egyenrangúan vesz részt. Ezért amikor Bournemouth-ban összegyűltünk, hogy új anyagot írjunk a turnéra, arra számítottam, hogy a többiek határozottan előállnak a saját elképzeléseikkel. Nekem is voltak nagyon konkrét ötleteim arról, merre kellene haladnia a zenekarnak. Csakhogy ez nem működött.”
Fripp lényegében már nem akarja ugyanúgy diktálni a tempót, mint korábban. „Nem érdekel többé, hogy továbbra is vállaljam azt a felelősséget, amely az elmúlt két évben rám nehezedett. Szó sem lehet arról, hogy én próbáljam előretolni a többieket. Erre már nem vagyok hajlandó.”

ÍRÁS

„Rájöttem, hogy azok az elképzelések, amelyeket a zenekarral kapcsolatban dédelgettem, nem egyeznek azzal, amit a többiek szeretnének csinálni. Mivel én mindig konkrét zenészek számára szeretek zenét írni, nem pedig névtelen, elképzelt előadóknak, nyilvánvaló, hogy amit írok, nem illik hozzájuk. Ha illene, sokkal jobban élveznék.
Mel egyre többet komponál, és Boz meg Ian is nagyon lelkesedett azért, amit írt. Boz azt mondta, hogy egy éve nem hallott ilyen jó zenét, ami az én szempontomból nem túl biztató. Ian szívesen játszik bárki szerzeményeit, ugyanakkor úgy érzi, vissza kellene térni egy egyszerűbb, alapvetőbb zenei megközelítéshez – manapság ezt legtöbben talán funky-nak nevezik.”

Mel zenéi is ebbe az irányba mutattak? „Épp ellenkezőleg. Melben komoly dalszerzői tehetség rejlik, és ez nem kritika a munkájával szemben. A kérdés inkább az, hogy én szeretném-e játszani azt, amit ír. Azt hiszem, igen, de egy másik közegben. Abban a formában viszont, ahogyan a zenekar a darabjaihoz közelített, úgy éreztem, nem tudnék érdemben hozzátenni semmit.”
Az irónia az, hogy miután végre elérték azt, amire régóta törekedtek – egy valóban demokratikus, közös alkotómunkán alapuló zenekart –, egyre világosabbá vált, hogy az így megszülető zene már nem az, amit King Crimsonnak lehetne nevezni.

„Számomra a King Crimson mindig is egyfajta szemléletet, egy működési módot jelentett. Ez természetesen fejlődhet, változhat, de ahogyan ez a zenekar jelenleg a jövőjéhez közelít, az szerintem már nem indokolja, hogy továbbra is King Crimsonnak hívják.”
Éppen ezért, ha az amerikai turné során nem sikerül megoldani a problémákat, a King Crimson megszűnik létezni. Persze az is lehet, hogy minden rendeződik, hiszen a zenekar iránt továbbra is óriási az érdeklődés. Fripp azt is hangsúlyozta, hogy részéről nincs semmiféle harag, és úgy érzi, a többiek sem táplálnak rossz érzéseket.
„Természetesen van némi feszengés, de ahogy Melnek is mondtam: a zavar nagyon ragályos. Ha egy ember kényelmetlenül érzi magát, hamarosan mindenki így lesz vele. Inkább ne engedjük, hogy ez megtörténjen.” Ha a King Crimson tagjai az amerikai turné után arra jutnak, hogy nincs közös alkotói jövőjük, akkor – néhány még hátralévő lemezkiadást leszámítva – ezzel vége lesz a történetnek.
„Nem tudom elképzelni, hogy 'Fripp-féle King Crimson albumok készüljenek. Fripp önmagában, új zenészekkel – bármilyen kiváló muzsikusok is legyenek – nem King Crimson. Biztosan remek zenekar lenne, de nem ez a név illetné meg. Ha a srácok úgy döntenek, hogy nem folytatjuk együtt, akkor valószínűleg azzal zárnám le a King Crimson felvételeinek történetét, hogy összegyűjteném a meglévő koncertfelvételeket, akár a fejlődés különböző szakaszaiból, egészen a Giles, Giles and Fripp korszak végéig. Technikai szempontból talán nem lennének tökéletesek, de szerintem méltó lezárást jelentenének. Ugyanígy a stúdiófelvételekből is készülhetne egy válogatáslemez, esetleg élő felvételek részleteivel.”

És mi következne ezután Fripp számára? „A legjobban arra vágyom, hogy lemenjek Dorsetbe, és négy hónapra egyszerűen kidőljek. Kiüljek egy almafa alá, nézzem a naplementét – ezt igazán élvezném. Az amerikai turné végével öt év megfeszített munka ér véget. Az első két év nagyjából a kompromisszumok nélküli küzdelemről szólt, aztán következett egy év a King Crimsonnal, majd újabb két év, amikor óriási felelősség nehezedett rám a zenekarban. Őszintén szólva mindez alaposan kimerített, és eljött az ideje, hogy egy kicsit rendbe hozzam magam.

GYAKORLÁS

„Rengeteget kell gyakorolnom is, hogy képes legyek eljátszani mindazt, ami mostanában a fejemben megszólal. Emellett írnom is kell, és szeretnék időt tölteni egy-két hölggyel is, akik nagyon közel állnak hozzám.
Azt hiszem, ha valóban eltöltenék négy hónapot Dorsetben, akkor végre megtervezném az első szólóalbumomat. Régóta szeretném elkészíteni, csak eddig nem fordítottam rá elég figyelmet. Még nem döntöttem el, milyen irányból közelítsem meg.
És persze szabadúszóként is dolgozhatnék. A minap összefutottam Mike Giles-szal az irodában, és lejátszott néhány felvételt abból, amin mostanában dolgozik. A ritmusszekció szerintem fantasztikus volt, de a szólamvezető hangszerek valahogy nem illettek ahhoz, amit Mike létre szeretne hozni.
Felajánlottam neki a segítségemet – ahogy az ember szokta, amikor olyasmit hall, ami igazán tetszik neki – és azt is mondtam, hogy ha elkészül a szólóalbumom, örülnék, ha ő dobolna rajta. Ő pedig azt felelte, hogy ezt szívesen vállalná.
Ez is egy lehetőség. Emellett produceri felkérésekből is bőven kaptam annyit, amennyit szeretnék. Nagyon érdekel a produceri munka fejlődési lehetősége, de nem szeretném, ha kizárólag producerként tekintenének rám.
Jelenleg sokkal inkább szeretnék többet gitározni, mert szinte senki sem gondol rám elsősorban gitárosként.
Boldogan eltölteném a következő öt évemet azzal, hogy elképesztő tempóban bejárom a világot, és minden kontinensen zenéljek. Végső soron tehát ismét egy zenekarról van szó.
Ugyanakkor nem szeretném újra magamra vállalni a zenekarvezető szerepével járó felelősséget.”

„Bármi is történjék, egyvalami biztos: a jövőnek kreatívnak kell lennie.”